Most olvastam egy blog bejegyzést, hogy egy marketing guru kihozott egy kedélyborzoló anyagot, ami szerint a Titok (vagyis a Vonzás Törvénye) csak arra jó, hogy eladják a könyvet a sikerre vágyó sikertelen embereknek. Azt állítja, hogy a gondolatok önmagukban semmire nem jók, cselekedni kell.
A könyvet nem olvastam, filmet láttam róla. A témát más megközelítésekből is ismerem.
Véleményem az, hogy természetesen tettekre, cselekedetre szükség van.
Azonban ha valamire erősen gondolunk, elképzeljük magunkban teljes részletességgel, akkor egyre inkább kezd valóságossá válni a számunkra. A hitünk kezd növekedni, be tudjuk programozni a tudatalattinkat. Vonzzuk vagyis észre vesszük azt, hogy mi a helyes tett a célunk elérése érdekében. Nagyon mélyen bele lehetne menni ebbe a témába és nagyon sok bizonyíték van arra, hogy ez működik. Amit gondolunk, amire gondolunk, legyen az negatív vagy pozitív, mind hatással van az életünkre. Én személy szerint Napoleon Hill és Brian Tracy által felvázolt módszereket használom és bár nem régóta, de már látom, hogy használ.

1 megjegyzés:
Én is olvastam az Attila blogjában
erről az elméletről,de végig gondol
va bármely dolog megvalósulását,té
ny, hogy mindig az elhatározással kezdődik. Az elhatározás pedig fejben születik meg!Ha az álmainkat
jövőképpé formáljuk és látjuk magun
kat a megvalósult jövőben, akkor ez a jövő megvalósul.Azért valósul meg, mert a tudatunk ebbe az irányba vezeti a cselekvéseinket.
Tehát cselekszünk is, cselekvés nélkül üres álmodozás csupán minden
vágyunk!
Én ezt vallom és igy tapasztalom.
Megjegyzés küldése